Pillangók minden mennyiségben
Vendégem nagyon kedveli a pillangókat. A körmeire is kerülhet bármilyen színben, formában. Amikor ez a műköröm készült már nagyon tavaszváró hangulatban volt.
Vendégem nagyon kedveli a pillangókat. A körmeire is kerülhet bármilyen színben, formában. Amikor ez a műköröm készült már nagyon tavaszváró hangulatban volt.
A hosszúságra és a mintára is volt már az elképelése: hosszú, mandula formájú párducmintás műköröm volt a vágya. A fotókon látszik is, mennyire tudatos volt ez a választása.
Ehhez az alapkörömhöz mindenképpen egy barnás színvilágú díszítés passzolt, de sötétet semmiképp nem szeretett volna egyikünk sem. A rózsák fehér és tejeskávé színű akrilfestékből készültek.
Ennek a műköröm mintának pillangószárny a neve. A pillangók gyönyörű szép színátmenetes szárnyairól lett elnevezve.
Vendégemnek nagyon tetszik az egyik új körömforma, a pipe, de még nem tudott megbarátkozni az erős hajlítás gondolatával. Pedig ennek a körömformának a jellegzetességét és a stabilitását is a csőszerű hajlítás adja meg.
Szőlős díszítés az utóbbi időben többször is megjelent az általam készített műkörmökön. Ez már ugyan nem a legfrissebb munkám, de most aktualitása van.
Az utóbbi időben leginkább porcelán körmöket készítek. Nem szándékos, egyszerűen így alakult a dolog. ;) Ez a köröm most egy épített francia kocka formájú zselés műköröm.
Próbálkoztam egy új műköröm formával. Nálunk még nem annyira elterjedt az eredeti orosz mandulaforma.
Rövid fehér francia kocka műköröm... ...így nézett ki az eredeti elképzelés. ;)
Ebben a szezonban a divatházak kínálatában bőven találkozhattunk állatmintás ruhadarabokkal. A vendégem is kedveli a leopárd mintát, valamint sok fekete ruhája és kiegészítője van, ezért úgy döntött, be meri vállalni! :) Ennek kifejezetten örültem, hiszen egy ilyen műköröm elkészítésére nem adódik lehetősége naponta az embernek.
Hozzászólások